Rólam

Üdvözöllek!

Dörner Gyula vagyok, 1983 júniusa óta vezetek, B, C és E kategóriás jogosítvánnyal. 1989-ben szereztem meg szakoktatói képesítésemet, és azóta több millió balesetmentes kilométert tettem meg – zömében C+E kategóriában, kamionnal. Több mint négy évtized tapasztalatát gyűjtöttem össze a közlekedésben, amelynek minden percét a felelősségteljes, biztonságos vezetés határozta meg.

Szurdoki Autós-Motoros Iskola

Célom, hogy a több évtized alatt felhalmozott tapasztalatot átadjam a leendő sofőröknek.

2005-ben az Egyesült Királyságba költöztünk, ahol 12 éven át hűtős kamionnal dolgoztam. Ez idő alatt „valamennyire” az angol nyelvet is sikerült elsajátítanom, így angolul kommunikáló tanulók oktatása sem jelent akadályt. Pályafutásom során oktattam B, C és C+E kategóriát is, és több területen szereztem tapasztalatot – például a Tatabányai Rendőrkapitányság közlekedési osztályán is szolgáltam, mint járőr és baleseti helyszínelő.

Az elmúlt években elsősorban C+E kategóriás gyakorlati képzéssel foglalkoztam, 2025-ben azonban úgy döntöttem, hogy visszatérek a B kategóriás oktatáshoz is. Célom, hogy a több évtized alatt felhalmozott tapasztalatot átadjam a leendő sofőröknek, és segítsek legyőzni a kezdeti félelmeket. Hiszem, hogy türelemmel, jó hangulattal és következetes gyakorlással a stressz nagy része eltűnik, és a tanulás élvezetes folyamattá válik.

A gyakorlati oktatást egy Opel Agila típusú autóval végzem. Bár mindössze 3,5 méter hosszú, belül tágas és kényelmes, magas üléspozíciója miatt kiváló a kilátás, a rövid tengelytávja pedig rendkívül fordulékonnyá teszi. A szükséges felszereltség mind megtalálható benne – szervokormány, klíma, ABS, légzsákok, elektromos ablakok és tükrök, tolatókamera –, ugyanakkor nincsen tele felesleges, zavaró extrákkal.

Köszönöm, hogy elolvastad a bemutatkozásomat. Várlak szeretettel, ha szeretnél biztonságosan, magabiztosan és jó hangulatban megtanulni vezetni!

Dörner Gyula

Autósiskola neve: Szurdoki Bt.

Adószám: 21100002111

Székhely: 2800 Tatabánya, Köztársaság útja 58. földszint 2.

Képzőszerv azonosító: 3553

Telefon: +36 70 291 6220

Ügyfélfogadó helyiség címe: 2800 Tatabánya. Köztársaság út 58.

Ügyfélfogadó helyiség elérhetősége: +36 20 997 2352

Ügyfélfogadási idő: Hétfőtől - Péntekig 8:00 - 16:00

Iskolavezetők: Szurdoki Gábor, Szurdoki Gáborné

Iskolavezetői azonosító száma: 11377, 12123

Iskolavezető elérhetősége: +36 20 979 0084